Loading...
Itt van most:  Home  >  GASZTRONÓMIA  >  Aktuális cikk

Panyolafeszt 2017: nulladik nappal bővül az egyébként is számos programot tartogató rendezvény

Szerző   /  2017-08-01  

Nép- és világzenei koncertekkel, néptáncműsorral, bábszínházzal, a helyi és megyei értékek bemutatójával, valamint pálinkaversennyel várja az érdeklődőket augusztus 3. és 6. között a 12. Panyolafeszt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán.





Mint a rendezvényt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a fesztivált falunap helyett találta ki 2006-ban Muhari Zoltán, a település jelenlegi polgármestere vezetésével egy civilekből, lelkes fiatalokból álló csapat. Kezdeményezésük sikeres volt, a fesztivál évről évre egyre több és egyre messzebbről érkező látogatót fogad.

Muhari Zoltán elmondta, hogy a programmal a zenei és a népművészeti értékőrzés a legfontosabb céljuk. A kulturális programok mellett idén új elemként a helyi értékek kerülnek a középpontba: Panyolán kívül tíz megyei település mutathatja be saját értéktárát a fesztiválon.

Idén egy nulladik nappal bővítik ki a programot: a látogatókat augusztus 3-án egy Cseh Tamás-emlékkoncertre és a Mörk zenekar fellépésére várják. Másnap néptáncegyüttesek mutatkoznak be, koncertet ad a Budapest Bár és a Gypo Circus, valamint ekkor tartják meg a pálinkaszemináriumot és -versenyt.

Augusztus 5-én templomtúra, zenés Tisza-parti strandolás, értékkiállítás és kézműves vásár szerepel a programban, de folytatódnak a koncertek is, a közönséget Szalonna és Bandája, valamint a Kerekes Band szórakoztatja.

Lesz gasztronómiai program is, a gyerekeket “pulyasarokkal”, gólyalábas bábszínházzal, a felnőtteket pedig táncházzal és betyárjátékkal várja Ferenczi György és a Rackajam, Szomjas György, illetve Cimbi és barátai.
Augusztus 6-án református istentisztelettel zárul a fesztivál.


  • Hirdetés

Ez is érdekelheti...

Tokaji Ősz 2017: Mádon kezdődik a rendezvénysorozat ötfogásos gálavacsorával

Tovább olvasom →