Loading...
Itt van most:  Home  >  KULTÚRA  >  Aktuális cikk

Pénteken megkezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata – ízelítő

Szerző   /  2017-08-07  

Komoly- és könnyűzenei koncertek, látványos színházi előadás, nemzetközi néptáncfesztivál és katonazenekari találkozó is várja 2017-ben a Székesfehérvári Királyi Napok vendégeit, amelynek középpontjában III. Béla uralkodásának legfontosabb mozzanatai lesznek.





A Szent István ünnepe köré szervezett Székesfehérvári Királyi Napok az egykori koronázóváros legjelentősebb rendezvénye, idén a díszvendég Debrecen városa lesz.

A megnyitó pénteken lesz a Városház téren, ahol közreműködik Blaskó Péter, a Hermann László Kamarazenekar és a Szent Efrém Férfikar, Szirtes Edina Mókus, Cserta Balázs, Bágyi Balázs és a dobosok, valamint a programsorozat jelképeinek számító óriásbábok. Az uralkodókat és családtagjaikat megidéző ötméteres alakok III. Bélával és feleségével, Antiochiai Annával együtt immár tizenheten lesznek. A megnyitó után az érdeklődők végigsétálhatnak a Fény utcán, amely ebben az évben III. Béla életének történéseit eleveníti fel a belváros házainak falára vetített képeken.

A jubileumi, ötödik Koronázási Szertartásjátéknak szintén az Árpád-ház egyik legjelentősebb uralkodója lesz a főszereplője. Az előadást Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója rendezi, a címszerepben Hirtling Istvánt láthatja a közönség augusztus 18-án és 19-én.

A Nemzeti Emlékhelyen felépített színpad lesz a helyszíne a Musica Sacra koncertjének is, a komolyzenét kedvelők az egyik leggyakrabban játszott, legismertebb gyászmisét, Verdi Requiemjét hallhatják augusztus 12-én négy világsztár szólista, öt kórus és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában.

A rendezvénysorozat újdonsága az augusztus 12-13-ai Népművészeti Fesztivál, amelyen az érdeklődők megismerkedhetnek a falusi élet hagyományaival. Mindkét napon lesz falusi lakodalom: szombaton a Sárköz, vasárnap a Felvidék hagyományai állnak a középpontban, a lánykikéréstől a menyasszony öltöztetésén át a mulatságig.

A nemzetközi néptáncfesztiválon augusztus 13-17. között Bosznia-Hercegovina, Brazília, Finnország, Grúzia, Mallorca, Szenegál, Oroszország, Törökország és a vendéglátó Alba Regia Táncegyüttes táncosai lépnek színpadra, de egy portugál és egy kínai együttes is vendége lesz a fesztiválnak egy-egy estére.

A Zichy színpadon könnyűzenei koncertek lesznek, fellép a Hooligans, Király Linda és Király Viktor Bebével, a Back II Black együttes énekesével, az LGT Szuperprodukció Solti Jánossal és Karácsony Jánossal, valamint a szvingest közreműködői: Fenyő Iván, Gájer Bálint, Koós Réka és a fehérvári tánckar.

Augusztus 17-én rendezik meg az V. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivált. A résztvevők – Debrecen Helyőrségi Zenekar, a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar, a Szentendre Helyőrségi Zenekar és a Tata Helyőrségi Zenekar – a nap végén a Városház téren ad közös koncertet.


  • Hirdetés

Ez is érdekelheti...

Y.EAST fesztivál 2017: idén öt országból érkeznek fellépők a Zsámbéki Színházi Bázisra

Tovább olvasom →