Loading...
Itt van most:  Home  >  KULTÚRA  >  Aktuális cikk

RS9 OFF 2017: a hétvégén újra fesztiváloznak a független színházak – 13 előadás verseng 4 díjért

Szerző   /  2017-04-25  

Tizenkét különböző témájú és műfajú produkció látható az RS9 OFF elnevezésű független színházi fesztiválon április 28. és 30. között Budapesten.





A fesztivál önálló társulatok, vándorszínházak, kulturális egyesületek és kis színházi műhelyek darabjait vonultatja fel a szervező RS9 Színházban és a Vallai Kertben. Az előadások után Lőkös Ildikó dramaturg vezetésével a darabokról tartanak beszélgetést – közölték a szervezők az MTI-vel.

A produkciókat háromtagú zsűri bírálja el, amelynek elnöke Németh Ákos író, drámaíró, tagja Lábán Katalin rendező, az RS9 Színház igazgatója és Puskás Panni kritikus, valamint megváltott belépőjegyével a közönség is szavazhat.

A rendezvény első napján a Ziggurat Project előadása látható Esumi és Asao címmel. A másnapi programban a Gólem Színház és a Szamárfül Projekt közös produkciója mellett a MASZK Egyesület, a Debreceni Egyetemi Színház és a Kvazár koprodukciója, a Sérültekért Alapítvány, az Utolsó vonal és Jaross Viktória társulatának előadása szerepel.

Április 30-án a Metanoia Artopédia, az Egy&Más Vándorszínház, az AppArt – MáSzínház, a Barboncás Társulat és a Manna kulturális egyesület/ Másik csoport lép színpadra.

Most olvastuk a hírt, hogy az RS9 OFF 2017 fesztivált az European Festivals Association (EFA) az EFFE tagjai közé válogatta, így a fesztivál nem csak a hazai, de a nemzetközi szakmai figyelmet is kivívta magának.


  • Hirdetés

Ez is érdekelheti...

Mikszáth remekművének bemutatója a zalaegerszegi színházban: Szent Péter esernyője

Tovább olvasom →